Kerpel-Fronius Gáspár visszatér

Négy év elteltével ismét az SZTE-Szedeákban játszik az irányító.

Ismerős játékos az első nyári érkezőnk, hiszen Kerpel-Fronius Gáspár 2017 és 2021 között játszott már csapatunkban. Gazsi anno nálunk mutatkozott be az A csoportban, és összesen 97 alkalommal szerepelt a felnőtt csapatunkban, kétszeres U20-as bajnok lett korosztályos csapatunkkal. 2021-ben tagja volt a szegedi kosárlabdázás történelmének legjobb eredményét elért csapatnak, amely bajnoki bronzérmet szerzett. Az irányító ezt követően a DEAC-ban, majd az utóbbi három szezonban az NKA Universitas Pécsben szerepelt, innen tér most vissza a Szedeákhoz.

Nagyon szép és értékes négy év után jöttem el Szegedről, majd fél szemmel mindig is követtem a csapat eredményeit. Természetesen nem lesz ismeretlen a közeg, a mai napig sok emberrel tartom a kapcsolatot, sok barátom van Szegedről, és hát Simándi Árpád vezetőedzőt sem kell bemutatni. Szeged mindig is nagyon közel állt a szívemhez, örülök, hogy visszatérhetek, és várom az augusztusi kezdést! – mondta régi-új játékosunk.

A most 26 éves játékos hozzátette, szeretné megmutatni, hogy az elmúlt négy évben sikerült előrelépnie, és amiben csak tudja, segítené a csapatot.

Nem úgy kerülök most Szegedre, mint először, amikor tizenkilenc éves voltam, tapasztaltabb játékosként érkezem, remélem, ezt meg is tudom mutatni a pályán. A tavalyi év nem volt egyszerű a Szedeák számára, idén igyekszünk mindent megtenni a minél jobb eredményért. Bízom benne, hogy a lehetőségeinkhez képest a legerősebb keretet sikerül kialakítanunk – tette hozzá Gazsi.

Kerpel-Fronius Gáspár érkezésével csapatunk magyar kerete teljessé vált, és ígérjük, az első légiósunk bejelentésére sem kell már sokat várni…