Újabb fejlesztést hajtottunk végre a sportcsarnokban

Egy TAO-s beruházásunknak köszönhetően immáron napkollektorok biztosítják a melegvizet az újszegedi sportcsarnokban.

Újabb fejlesztést hajtottunk végre a hazai mérkőzéseink otthonául szolgáló újszegedi sportcsarnokban. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének jóváhagyásával egy TAO-beruházás keretein belül vákuumcsöves napkollektorok kerültek az újszegedi sportcsarnok tetejére, az új tartályoknak köszönhetően pedig naponta mintegy 6 ezer liter víz melegedhet fel a napenergia segítségével.

Mint arra Dr. Kovács Tamás gazdasági alpolgármester kitért, a beruházásnak köszönhetően csökken a létesítmény széndioxid-kibocsátása, azzal pedig, hogy nyaranta is zöld energiaforrásból állítják elő a víz melegítését, 45 ezer kilowattnak megfelelő éves energiafogyasztástól kímélik meg az újszegedi sportcsarnokot.

A legmodernebb Viessmann készülékeket szereltük fel. Mi mindig úgy gondolkoztunk, hogy a szegedi közösségtől kapott támogatást valahogy visszaadjuk. Ez elsősorban az alaptevékenységünkben valósul meg, hiszen több, mint háromszáz gyermeket sportoltatunk, szerencsére most már akadémia szinten, és emellett próbáljuk kihasználni a TAO adta lehetőségeket. Ebben volt partner az MKOSZ és Szeged városa. Nem ez az első beruházásunk, korábban az eredményjelzőt sikerült megvásárolnunk, most pedig a napkollektort tudtuk átadni. Dolgozunk azon, hogy a parkettát is felújítsuk, és a későbbiekben a csarnok lég-, és hangtechnikájának felújítása is tervben van. 2026 nyarán a Deák-gimnázium parkettáját szeretnénk felújítani – mondta a beruházás kapcsán dr. Kardos Péter, klubunk elnöke.

(Fotó: Karnok Csaba, Délmagyarország)