Nagyon fontos sikert arattunk a Körmend ellen

Kerpel-Fronius Gáspárt viszont sérülés miatt elveszítettük.

Az Alba Fehérvár elleni mérkőzést követően az Egis Körmend ellen próbáltunk meg javítani hazai pályán: a vendégeknél végül pályára léphetett Ivosev, akit októberi, körmendi meccsünkön állítottak ki, ám pénzbüntetést kapott az eset tárgyalását követően.

A Körmend kezdett jobban, Grimes vezérletével kilenc ponttal vezettek a vendégek, így 8–17-nél időt kértünk. A folytatásban viszont szigorodott a védekezésünk, Drenovac pontjaival még fordítanunk is sikerült az első negyedben, amit Moss triplája zárt le. Hat ponttal is vezettünk, viszont a Körmend főképp büntetőkből talált be, és Moore kosarával már fordított 32–33-nál. Nem sokkal később ugyan már hattal vezettek a vendégek, de Keegan Records pontjaival tartottuk magunkat, majd Vulikics palánkos hármasával már megvolt az előny is, az egypontos fórt pedig megtartottuk a félidőig, 49–48.

Hasonlóan szoros játékot hozott a harmadik negyed is, majd elkezdtük beszórni a távoli dobásokat. A Körmendet ez sem törte meg, viszont az utolsó fél percben előbb Kerpel-Fronius Gáspár szerzett egy távolit, majd az utolsó másodpercekben Drenovac fejezett be egy gyors támadást, 78–71-ről várhattuk az utolsó negyedet.

Egy hét–nullás etappal kezdtük a negyedik negyedet, és már 85–71-re vezettünk. A körmendiek viszont időkérésüket követően hat pontot szereztek rövid idő alatt, mi több, Grimes triplája után már egylabdásra olvadt a különbség. Ekkora Kerpel-Fronius Gáspárt elveszítettük, irányítónk vállsérülése miatt kénytelen volt kiszállni a meccsből. Durázi hármasa után a Körmendnél volt az előny 90–91-nél, viszont Vulikics bedobta mindkét büntetőjét, majd Cseh Botond zsákolt egyet egy labdaszerzés után. Drenovac, majd Vulikics is egyet dobott be a büntetőiből, miközben Moore nem hibázott. 96–93-nál még volt egy támadása a Körmendnek, de Moore távoli dobása nem esett be: óriási szívvel játszva sikerült megnyernünk a meccset, így egy borzasztóan sokat érő sikert arattunk.

A folytatásra sem kell sokat várni, hiszen kedden ismét hazai pályán játszunk, akkor pótoljuk a Szolnok elleni mérkőzést.

SZTE-Szedeák–Egis Körmend 96–93 (28–24, 21–24 29–23, 18–22)
NB I./A csoport, 19. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Kapitány, Jankovics, Dr. Németh.
SZTE-Szedeák: VULIKICS 11/3, CSEH 15/3, Mucza 7/3, Drenovac 22/3, RECORDS 15. Csere: Moss 17/12, Kerpel-Fronius 3/3, Anda 6, Zsíros. Vezetőedző: Andjelko Mandics.
Körmend: MOORE 29/6, Kiss B., Foster 19/9, Durázi 6/3, GRIMES 28/6. Csere: Ivosev 8/3, Ferencz 3/3, Longino, Garamvölgyi. Vezetőedző: Kocsis Tamás
Kipontozódott: Durázi (40.).

Andjelko Mandics:Harminchét percig jó kosárlabdát játszottunk, abban a három percben viszont teljesen ritmust vesztettünk. Azt gondoltuk hogy tizennégy pontos előnyünknél vége a meccsnek, olyan dolgokkal próbálkoztunk ilyenkor, amelyek korábban sem működtek. Egyben volt a csapat, ami nagyon fontos, ahogy a győzelem is roppant fontos számunkra. A játékunk és a hozzáállás jó volt, remélem, így folytatjuk majd, és remélem, hogy Kerpel-Fronius Gáspárt sem veszítettük el hosszabb időre. Szerintem ennél egy-két szinttel jobban is tudunk játszani, mint ahogy ma tettük, de gratulálok a srácoknak a győzelemhez! Szégyen volt a fehérvári meccsünk, de azon dolgoztunk, hogy egyszerűen muszáj volt valami reakciót adnunk. Más bajnokságban is vannak ilyen vereségek, de jól reagáltunk a történtekre, úgy érzem, jó úton haladunk.

Jarvis Moss:Alaposan megküzdöttünk a győzelemért. Nagyjából harminchét percig jól játszottunk, csapatként működtünk és játszottunk a pályán. Éles volt a védekezésünk, jól járt a labda támadásban, de egy ilyen meccsen végig koncentráltnak kell maradnod a győzelemhez.

Kocsis Tamás:Ha valami nem hiányzott nekünk, akkor egy ilyen vereség egy szoros meccsen. Gratulálok a Szegednek, tettek azért, hogy ezt a meccset megnyerjék! A mi csapatunk is küzdött, hajtott, már-már vesztes helyzetben sem adtuk fel, a vezetést is sikerült átvennünk. Az utolsó pillanatok a Szegednek jöttek ki most jobban. Meg kell próbálnunk tovább építkezni és javulni, hogy eredményesek tudjunk lenni.

Nate Grimes: Nem tudok mást mondani, csak hogy rosszul védekeztünk. Kocsis Tamás remek munkát végez, nem rajta múlt a dolog, a csapat védekezése nem működött.

(Fotó: Kamenik Balázs)