Két felkészülési meccset játszottunk Temesváron

A házigazda mellett egy amerikai csapat ellen is győzelmet arattunk.

A válogatott szünetet kihasználva Temesváron két felkészülési mérkőzést is játszottunk: előbb csütörtökön magabiztos győzelmet arattunk egy Európában játszó, amerikai próbázókból álló csapat ellen, majd pénteken a román élvonalbeli bajnokság ötödik helyén álló SCM Politechica Timisoara volt az ellenfelünk.

Csapatunk keretéből Kerpel-Fronius Gáspár és Vuk Vulikics mellett Cseh Botond is hiányzott, játékosunk ugyanis csatlakozott a vb-selejtezőre készülő válogatotthoz.

Jó ritmusban kezdtük a meccset, a csütörtöki meccset követően támadásban ismét jól működött a játékunk, a harmadik negyed elején pedig 15 pontos előnyben voltunk. A végjátékhoz közeledve ugyan egyenlítettek a hazaiak, de kulcspillanatokban higgadtak maradtunk, és végül sikerült megnyernünk a meccset, így két győzelemmel zártuk a temesvári túrát.

Először is köszönöm a Temesvárnak, hogy itt lehettünk, és meghívtak bennünket! Az amerikai csapat elleni meccs segített az önbizalmunk tekintetében, mindenki kapott játéklehetőséget és pontot is szerzett. A Temesvárt egy jó csapatnak tartom, és örömteli, hogy hiányzóink ellenére sikerült nyernünk. Jól dobtunk mindkét meccsen, de jó helyzeteket is alakítottunk ki, jól járt a labda. Összességében hasznos két napot zártunk, jó mérkőzéseket játszottunk, remélem, a tétmeccseken is hasonló játékot tudunk nyújtani! – összegzett Andjelko Mandics, csapatunk vezetőedzője.

SCM Politechnica Timisoara–SZTE-Szedeák 88–92 (18–25, 22–28, 23–20, 25–19)
Felkészülési mérkőzés, Temesvár.
SZTE-Szedeák: Polányi 8/6, Moss 29/9, Drenovac 22, Zsíros 6/6, Records 9. Csere: Mucza 6/6, Anda 12, Kiss-Leizer. Vezetőedző: Andjelko Mandics.

SZTE-Szedeák–Euro-Grades Scouting Combines 112–63 (26–13, 28–14, 36–20, 22–16)
Felkészülési mérőzés, Temesvár.
SZTE-Szedeák: Moss 23/15, Polányi 6/6, Cseh 8/6, Drenovac 21/6, Records 12. Csere: Zsíros 15/15, Anda 10, Mucza 3/3, Kis V. 6, Kiss-Leizer 2, Mészáros 2, Papp B. 4. Vezetőedző: Andjelko Mandics.

(Fotó: SCM Timisoara)