Lejátszottuk első felkészülési meccsünket

A román élvonalbeli Temesvár ellen játszottuk az előszezon első meccsét az újszegedi sportcsarnokban.

Djordje Drenovac szerezte az idényünk első pontjait, a felkészülési időszakot a Temesvár elleni hazai meccsel indítottuk. A találkozón a kisebb sérüléssel küzdő Andrew Henderson nem lépett pályára a keretünkből. A román élvonalbeli bajnokságban szereplő, hat légióssal játszó csapat irányította a játékot az első negyedben, amelynek végére alakult ki az addigi legnagyobb, nyolcpontos különbség, 14–22. Üldöztük ugyan ellenfelünket, de az eladott labdáinkat rendre pontokkal, legtöbbször triplával büntették a vendégek, így bár többször volt lehetőségünk egyenlíteni, a félidőben a Temesvár vezetett, 37–46.

A harmadik negyed feléhez közeledve ugyan ötpontos hátrányban voltunk, két gyors tripla után viszont tízen kívül találtuk magunkat, Skyler távolija után 47–58 volt az állás. Másfél perc alatt viszont megfeleztük a különbséget, Nagy Simon harmadik triplája után Milos Glisics fejezett be egy könnyed ziccert, 54–60-nál így időt kértek a vendégek. Négy pontnál közelebb viszont nem tudtunk feljönni, sőt, a az utolsó negyedet tízpontos hátrányból kezdhettük, 56–66.

A negyedik negyedben állandósult a tízpontos különbség, majd az utolsó percekhez közeledve a fiatalok kaptak játékperceket.

A felkészülési időszakot pénteken és szombaton az oroszlányi Bányász kupával folytatjuk, a négycsapatos, kétnapos torna pénteki elődöntőjében 15 órától az Alba Fehérvár lesz az ellenfelünk, majd másnap a helyosztón a házigazda Oroszlány és a Komárom mérkőzésének győztesével vagy vesztesével találkozunk.

Andjelko Mandics: Harminc percen át teljesen rendben volt a mai meccs. Nagy különbség volt, hogy míg mi három légióssal játszottunk, addig ellenfelünk hat külföldivel lépett pályára. A hozzáállással elégedett vagyok, de van egy-két játékos, aki erőnlétben még nem tart ott, ahol kellene, de ezen is dolgozunk. Az első edzőmeccshez képest nem voltunk rosszak, ha ebben a ritmusban tudjuk tovább emelni a minőséget, akkor rendben leszünk. A Temesvár egy jobb csapat, de harminc percig partiban voltunk.

SZTE–Szedeák–SCM Politechnica Timisora 71–86 (14–22, 23–24, 19–20, 15–20)
Felkészülési mérkőzés, újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Nyilas, Utasi, Vadász.
SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius 6, Nagy S. 12/12, Drenovac 18, Glisics 12/3, Turner 10. Csere: Antalics 8/6, Papp B. 2, Szentkuti, Kis V., Mészáros 1, Kiss-Leizer. Vezetőedző: Andjelko Mandics.
SCM Politechnica Timisoara: Skyler 20/18, Kahron 9/6, Schipor 2, Kentwan 8/6, Njegos 13. Csere: Serban, Alexandru 4, David, Lazar 2, Trendon 16/3, Walter, Catalin 10. Vezetőedző: Dragan Petricsevics.

(Fotó: Kamenik Balázs)