Elrajtol a 2026-27-es szezon.
Az előző évad bronzérmese, a Kaposvár vendégeként kezdjük meg a férfi kosárlabda NB I./A csoport 2026-27-es alapszakaszát. Ellenfelünkkel kapcsolatban friss tapasztalataink lehetnek, hiszen két hete az Orosz László emléktorna bronzmérkőzésén éppen a házigazdákkal találkoztunk, akkor 102–83-as vereséget szenvedtünk – de míg természetesen az a találkozó egy felkészülési meccs volt, addig szombaton már bajnoki pontokért csapunk össze a somogyiakkal. Az előszezon során összesen kilenc edzőmeccset játszottunk, a bajnokságra pedig a DEAC elleni idegenbeli győzelemmel hangoltunk.
A keretünk nagy változáson ment át a nyár folyamán, Antalics Dániel, Halasy Örs, Nagy Simon és Szentkuti Ákos, valamint mellettük az amerikai Garfield Turner, Andrew Henderson sérülése okán Ethan Wright érkezett, míg a szerb erőcsatár, Milos Glisics visszatér csapatunkhoz. A somogyiaknál is több változás volt a nyáron, leigazolták azt a Ryan Woolridge-et, aki korábban csapatunkkal ezüstérmet nyert a magyar kupában, valamint az átigazolási időszak végén a korábbi válogatott Filipovity Márkó is visszatért a KKK-hoz. A somogyiaknál több sérülés is volt az elmúlt időszakban, így egyelőre kérdéses, milyen kerettel állnak fel a szezon első bajnokiján.
– Kemény felkészülésen vagyunk túl, de úgy érzem, fizikálisan, taktikailag és mentálisan is felkészültünk a bajnokságra. Tudjuk, hogy a Kaposvár egy gyors kosárlabdát játszó csapat. Fontos lesz a tranzíciós és az egy az egy elleni védekezésünk, és kontrollálnunk kell a lepattanókat. Célunk egyértelmű, a győzelem! – mondta a találkozót megelőzően Antalics Dániel, csapatunk játékosa.
A szombaton 18 órakor kezdődő találkozót Praksch Péter, Téczely Roland és Nagy Bence László vezetik majd. Szurkolóink a Kaposvár Arénába csak online vásárolhatnak jegyet, ezen a linken keresztül.
(fotó: Kamenik Balázs)