A második félidőben nem találtuk a ritmust a Sopron ellen

Hiába a jó kezdés, nem tudtuk legyőzni az SKC-t.

A 12. fordulóban a Sopron KC-t fogadtuk, immáron a csapatunkhoz visszatérő Mucza Tamással a sorainkban. Manjgafic kosarára 11 ponttal válaszoltunk, remekül működött a védekezésünk, így 11–2-nél időt kértek a vendégek. Kétszámjegyűre nem tudtuk növelni az előnyünket, de sikerült visszaverni a soproni zárkózási kísérletet. Egészen a második negyed közepéig, Vulikics betörése után ugyan 29–24-re vezettünk, ám ezt hosszas csend követte a részünkről, amit kihasznált az SKC, és Thompson kosarával kiegyenlítettek. Nem sokkal később Takács pontjaival már a vendégek vezettek, de Zsíros és Vulikics triplával jelentkezett, a nagyszünetre egyenlő állással vonulhattunk 37–37-nél.

A harmadik negyedet a Sopron kezdte jobban, hyorsan indőt kellett kérnünk négypontos hátrányban. Bár úgy tűnt, nem tudjuk tartani a vendégek ritmuát, Mucza kosaraival, majd Cseh büntetőivel sikerült fordítanunk. A negyed vége viszont az SKC-é volt, Manjgafic és Hajdú kosarai után öttel vezettek a vendégek.

A negyedik negyedben először kerültünk több mint tízpontos hátrányba, ám nem dőlt el a meccs. Tíz alá ugyan sikerült feljönnünk, viszont amikor kellett, akkor mindig volt valaki a Soprontól, aki fontos pontokat tett hozzá ezekben a percekben. Hét pontnál közelebb nem tudtunk jönni, a végére pedig az SKC 13 ponttal győzött – az utolsó negyedben nem estek be a dobásaink, a Sopron pedig pontosabban játszott, így vereséget szenvedtünk.

Karácsony előtt még egyszer lépünk pályára, jövő szombaton a DEAC otthonában folytatjuk a bajnokságot.

SZTE-Szedeák–Sopron 65–78 (21–17, 16–20, 17–22, 11–19)
NB I./A csoport, 12. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Praksch, Major, Rácz Zs.
SZTE-Szedeák: Vulikics 16/12, Kerpel-Fronius 2, Cseh 4, DRENOVAC 19/3, RECORDS 12. Csere: Polányi, Zsíros 3/3, Moss 2, Mucza 7/3, Anda. Vezetőedző: Simándi Árpád.
Sopron: Thompson 15/3, NELSON 25/12, Hajdú 5/3, Flasár 4, Manjgafic 7/3. Csere: Kovács B. 10/6, Takács 4, Meszlényi 2, Kucsera, Struger 6. Vezetőedző: Gasper Potocnik.

Simándi Árpád: – Gratulálok a Sopronnak! Hatvanöt dobott ponttal nem lehet meccset nyerni. A srácok küzdöttek negyven percen keresztül, és még ha néa fejetlenség is volt a pályán, megvoltak a helyzeteink. Nem akarok senkit bántani, de egész egyszerűen az üres dobásokat be kell dobni, ennyi volt a különbség a két csapat között. Sajnos ezzel problémánk van, nagyobb önbizalommal kell játszani, el kell hinni, hogy be tudjuk dobni ezeket a helyzeteket. Amíg nem hisszük el, addig nagyon nehéz helyzetünk lesz, a Sopron pedig egy jó csapat, amelytől nem rossz dolog 78 pontot kapni, a 65 pont viszont nagyon kevés.

Mucza Tamás: – Agresszívan és fókuszáltan kezdtünk, ezt az eredmény is mutatta. Később a Sopron is felvette a ritmust, és a harmadik negyedben kiengedtünk, nem voltunk elég agresszívek és nem járt úgy a labda, ahogy kellett volna. A végén volt egy-két periódus, amikor úgy gondoltam, fel tudunk jönni, de jól küzdöttek a srácok, mindenki odatette magát. Gratulálok a Sopronnak!

Gasper Potocnik: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemnek! Negyven percen keresztül koncentráltak tudtunk maradni, és ahogy Luke is mondta, kiegyensúlyozottak voltunk, nem voltak akkora kilengések a játékunkban. Nagyon fontos győzelmet arattunk. Ha az ellenfeledet idegenben 65 ponton tudod tartani, az nagyon sokat jelent, remek védekezést mutattunk be, és nem engedtünk könnyű kosarakat a Szegednek. Megérdemelten arattunk ma győzelmet, pszichológiai csata zajlott a pályán, amit jól kezeltek a játékosaim. Mostantól a következő meccsre fókuszálunk, és próbálunk újabb győzelmet szerezni.

Luke Nelson: – Ilyen eredmények után mindig az első győzelem megszerzése a legnehezebb. Hullámzó mérkőzést játszottunk, de úgy érzem, talán mi kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottunk ma. Nagyon örülünk a győzelemnek, ez a fajta kiegyensúlyozottság a későbbiekben is fontos lesz ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni.

(Fotó: Kamenik Balázs)