Az utolsó negyedre elfogytunk Sopronban

A negyedik játékrészben nagy hátrányba kerültünk, nem tudtuk megnyerni zsinórban a harmadik meccsünket.

A sérült Vuk Vulikics nélkül futottunk neki az alapszakasz utolsó idegenbeli meccsének Sopronban. Cseh Botond szerezte az egyetlen kosarunkat a meccs első perceiben, így 9–2-nél időt kértünk. A negyed végére Moss kettő plusz egyes akciójával sikerült négy pontra feljönnünk, majd a második játékrész elején egyenlítettünk is: a vezetést viszont nem tudtuk átvenni 18–18 után. Patton-t nem tudtuk megállítani, a soproniak légiósa átlépte a húsz pontot is az első félidőben, de tartottuk magunkat, mégha a félidő utolsó pontjait Kovács Benedek is jegyezte, 38–32.

A meccs során először voltunk tízpontos hátrányban a harmadik negyed elején, de a negyed végére visszaküzdöttük magunkat lőtávolra. Drenovac pontjai után 54–51 volt az állás, majd Sherman dobott be egy büntetőt. Másfél másodperc maradt az órán, ám Records az alapvonalról átdobta a labdát a túlsó térfélre, így jöhetett a Sopron a palánkunk alól: ezt a kis idő is elég volt Sherman-nek egy kettesre, így mégsem négy, hanem hatpontos hátrányba kerültünk az utolsó negyedre.

Innentől viszont semmi sem sikerült: közel öt percig nem tudtunk betalálni, a Sopron viszont folyamatosan növelte a különbséget, és ebben a periódusban eldöntötte a meccset. A vége 82–55, hiába voltunk három negyeden át meccsben az SKC vendégeként, végül sima vereséget szenvedtünk.

Az alapszakasz küzdelmeit április 11-én, a DEAC elleni hazai meccsel zárjuk.

Sopron KC–SZTE-Szedeák 82–55 (18–14, 20–18, 19–19, 25–4)
NB I./A csoport, 25. forduló. Sopron, Novomatic Aréna, 700 néző. Vezette: Praksch, Győrffy, Jakab.
Sopron: Sherman 10/3, Hajdu 7/3, Kucsera 5/3, MESZLÉNYI 7/3, PATTON 30. Csere: Kovács B. 7/3, Flasár 5, Nelson 7/3, Thompson 4, Kovács Á., Keller B. Vezetőedző: Baksa Szabolcs.
SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 2, Moss 18/6, Cseh 15/3, Neuwirth 3/3, Records 7. Csere: Drenovac 10/3, Anda, Zsíros, Mucza, Papp B., Polányi, Kiss-Leizer. Vezetőedző: Andjelko Mandics.
Kipontozódott: Records (33.).

Andjelko Mandics: – Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten győzött! Három negyedig bírtuk ellenfelünk agresszív, fizikális játékát. Egy irányítónk maradt, ami akadályozta a támadójátékunkat. Bár sok problémánk volt, de három negyeden keresztül így is meccsben voltunk. A negyedik negyedben sem magunktól estünk szét, a Sopron ebben segített, egyszerűen nem bírtuk végig a meccset. Problémánk volt a támadólepattanókkal, a második félidőben eladtunk tizennégy labdát, ezt nehéz ellensúlyozni. Meglátjuk, honnan indulunk az alsóházban, sok sikert kívánok a Sopronnak!

(Fotó: Wölfinger Béla, hunbasket.hu)