Ötven perc játék után maradtunk alul a ZTE otthonában

Bár a kezünkben érezhettük a meccset, kétszeri hosszabbítás után elveszítettük a szünet előtti utolsó bajnokit.

Djordje Drenovac pontjaival ugyan jobban kezdtük a Zalaegerszeg elleni idegenbeli bajnokit, de a lepattanókkal gondunk akadt, a második esélyekből pedig egymás után szerezte a kosarakat a ZTE. Párpontos előnyünket követően 11 ponttal is vezettek a hazaiak a második negyed során, 24–28 után ugyanis egy 15–0-ás etapot futottak a zalaiak, ezt időkérésünk sem tudta megakasztani. Jarvis Moss kosaraival viszont elkerültük, hogy nagyobb hátrányba kerüljünk még a nagyszünet előtt.

A harmadik negyedben már több lepattanót sikerült szereznünk, amikből rendre eredményesek is tudtunk lenni. Jól működött a védekezésünk, csak hét pontot kaptunk, így előbb egyenlítettünk, majd át is vettük a vezetést, Keegan Records volt ekkor elemében, és hét ponttal megléptünk ellenfelünktől. Ezt tartottuk is a negyedik játékrészben is, azonban a ZTE ezen a meccsen bemutatkozó amerikai légiósa, Shane Gatling egy percen belül két triplát is dobott, amivel újra szoros lett a meccs. Varence-t nem tudtuk megállítani, újabb pontjaival már a ZTE-nél volt az előny, viszont Moss volt higgadt a kulcsszituációban dobott büntetőinél. 69–69-nél még mindkét csapatnak volt egy triplakísérlete, de egyik sem esett be, jöhetett a ráadás.

A hosszabbítás is szoros játékot hozott, és megint Moss pontjaival harcoltuk ki, hogy folytatódjon a meccs, amerikai légiósunk nyolc másodperccel az első öt perc vége előtt végigszáguldott, és befejezte az akciót. A második túlórát viszont három triplával kezdte a ZTE, erre csak Moss büntetőivel tudtunk válaszolni, nem sikerült mezőnykosarat szereznünk, és végül ez a periódus döntőnek bizonyult: ötven perc játék után a ZTE nyolc ponttal nyert.

A bajnokságban most három hét szünet követezik, hiszen jövő héten a magyar kupa négyes döntőjét rendezik, majd a válogatott játszik világbajnoki selejtezőket a franciák ellen, így legközelebb március 8-án fogadjuk a Falco csapatát.

U21-es csapatunk újabb győzelmet aratott, miután 101–80-ra győzött a ZTE vendégeként, így a DEAC-cal és az NKA Péccsel azonos mérleggel, 17 győzelemmel és három vereséggel áll a tabella elején.

Andjelko Mandics: – Gratulálok a Zalaegerszegnek! Ha mi nyerünk, az is megérdemelt lett volna. Bár megszenvedtünk a lepattanókkal, de volt lehetőségünk arra, hogy a rendes játékidőben lezárjuk a meccset, de két triplával visszajött ellenfelünk. Az első hosszabbításban négy támadásból nem tudtunk pontot szerezni, a második ráadásra pedig minden szempontból elfogytunk.

Zalakerámia ZTE KK–SZTE-Szedeák 90–82 (19–17, 23–19, 7–18, 20–15, 6–6, 15–7) – kétszeri hosszabbítás után
NB I./A csoport, 20. forduló. Zalaegerszeg, 900 néző. Vezette: Praksch, Major, Kapusi.
Zalaegerszeg: Hunter 18/3, Bibbs, Szalay 2, VARENCE 30/9, Tóth Á. 8. Csere: Kucsora 8/6, Takács 6, Gatling 18/9, Mokánszki. Vezetőedző: Kosztasz Mekszasz.
SZTE-Szedeák: Vulikics 11/3, CSEH 13/3, Drenovac 15/6, Mucza 4, Records 12. Csere: MOSS 24/9, Zsíros 3/3, Anda. Vezetőedző: Andjelko Mandics.

(fotó: hunbasket.hu, Jóna István)