Visszajöttünk a meccsbe, de a Falco megrázta magát a végén

Vuk Vulikics és Keegan Records nélkül is szoros állással várhattuk az utolsó perceket Szombathelyen.

A Zalaegerszeg elleni hazai vereséget követően a tavalyi bajnoki döntős Falco KC Szombathely otthonában léptünk pályára. Csapatunkban bemutatkozhatott a héten igazolt légiósunk, Jarvis Moss, viszont sérülés miatt sem Vuk Vulikics, sem Keegan Records nem tarthatott a társakkal.

Nyolc pontunkkal kezdődött a meccs, így a Falco korán időt kért. A folytatásban is jól tartottuk magunkat, jobban járt a labda, mint a legutóbbi meccsen. Whelan triplájával ugyan vezetett a Falco, de tudtunk erre válaszolni, majd a hazaiak felpörgették a játék ritmusát, Perl kosaraival pedig három ponttal vezettek.

A félidei ötpontos hátrányunkat kövtően ugyan 60-49-nél már több mint tízzel álltunk rosszabbul, ám ahogy a szezon korábbi meccsein, úgy ezúttal is megmaradt a tartásunk és küzdőszellemünk. Öt perccel a vége előtt Cseh Botond, majd Moss szórta meg magát, amerikai játékosunk három triplájával négy pontra jöttünk fel, amikor szűk öt perc volt hátra a meccsből. Ekkor azonban ismét jött Perl Zoltán, akit nem tudtunk megállítani védekezésben, így egylabdás különbségre nem tudtunk feljönni, a végén pedig már a fiataloknak adott játéklehetőséget Simándi Árpád.

Legközelebb november 15-én, az Oroszlányt fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban, az M4 Sport élő közvetítése miatt a találkozó az eredetileg kiírthoz képest korábban, 16.30-kor kezdődik az újszegedi sportcsarnokban.

Simándi Árpád: Erősebb a szombathelyi csapat kerete, de örülök, hogy sikerült megráncigálni az oroszlán bajszát. Nekünk nem a Falcót kell legyőznünk, voltak jó pillanataink a meccsen. A legfontosabb, hogy visszatérjenek a sérültjeink, és végre teljes kerettel edzhessünk, játszhassunk.

Falco KC Szombathely–SZTE-Szedeák 100–83 (22–21, 25–21, 29–21, 24–20)
NB I./A csoport, 8. forduló. Szombathely, Arena Savaria, 2000 néző. Vezette: Kapitány, Jakab, Horváth Cs.
Falco: Váradi 7/3, Tanoh Dez 14, Novakovics 2, Bognár 6, Belo 11. Csere: PERL 30/9, Keller 5/3, WOJCIK 15/6, Jovanovics 4, Whelan 6/6, Herger, Verasztó. Vezetőedző: Milos Konakov.
SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius 10, CSEH 14/3, Moss 19/12, Drenovac 17/3, Anda 8. Csere: Zsíros 5/3, Polányi 6/6, Kiss-Leizer 4, Kis V., Papp B., Vilmányi, Körtvélyessy. Vezetőedző: Simándi Árpád.
Kipontozódott: Zsíros (38.).

(Fotó: Kamenik Balázs)